ma az égből néztem napfelkeltét, éreztem kellemest, undort, kétségbeesést, tiszteletet és sok más ehhez hasonló jelentéktelen rezdülést.
Volt egy lényeges is. Ma belenéztem egy ember szemébe és magamat láttam benne, magamnak azt a magnyi lényét, ami képes kiteljesedni halálom után. Láttam benne a gyerekemet, azt a lényt, aki továbbvisz, felmutat, himbál és nevemen szólít, az igazin. Ott volt benne, a szemében, szerelmében, szívének dobogásában, verejtékében, halk zihálásában. Nem beszéltünk róla, erről nem is lehet. Egy lépéssel viszont közelebb kerültem ahhoz a szóhoz, ami a szerelmet nevezi kopott nevén. De abban a pillanatban, ahogy rájöttem, hogy közelebb kerülök, eltűnt.
Ezen a Földön az egyetlen értelmes, kézzelfogható objektum a szerelem. Ma pedig az köszönt vissza rám, hogy a szerelem egyetlen adekvát létjoga a benne megfoganó új élet, amely összesűríti és kitágítja ezt az objektumot.
Ezt ma láthattam egy pillanatra. Lehet, hogy soha többé---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése