A hazugság megtanulható.
A megbocsátás nem.

Bizalomról

    Az otthonom a biztonság. A biztonság a bizalom. A bizalom az emberek, akikben soha semmilyen körülmények között nem lehet, nem szabad. Ez a paradox az, ami kétségbeejt. Ez a létezés legkétségbeejtőbb paradoxona. Az emberekre épített élet otthontalanná tesz. Az otthontalanság pedig előbb-utóbb a halálhoz vezet.

Vízben szomjazunk

 A kapcsolatok ajándéka és felelőssége az, hogy válthatjuk egymást a mosogatásban és a zsalutáblák behajtásában, és ezáltal megadjuk a lehetőséget a másiknak, hogy ő is kereshesse Istent anélkül, hogy közben a vacsora miatt kelljen aggódnia. Miközben az egyik magába néz, a másiknak kell törődnie a külvilággal.
  Nagyon szép példa erre az, ahogyan a gyöngyhalászok párban kutatják a mélységet. Búvárpalack vagy nyomásszabályzó nélkül dolgoznak. Az egyikük a felszínen várakozik és vigyáz a másikhoz rögzített kötelekre, aki közben lent kutatja a homokot a kincsek felfedezésének reményében.
  A férfi bejárja a tengerfeneket, figyeli a levelek ringását, és ő is köztük lebeg, amíg a nő meg nem rángatja a kötelet. Emelkedés közben lenyeli a kevéske maradék levegőt. A fedélzeten órákig beszélgetnek a láttottakról, és dörzsölgetik a durva természetes gyöngyöt. Másnap reggel pedig a nő merül le a fenékre, hogy megtöltse a kosarukat, és  aférfi méri az időt, miközben a kezében vigyázva tartja a másikra rögzített köteleket.
  Ezek a gyöngyhalászok ilyen egyszerűen mutatják meg nekünk az együttes munkát és a bizalom csodáját. Váltogatnunk kell egymást: akárki legyen is a felszínen, neki kell figyelnie, hogy mennyi az idő, mennyi levegő maradt még, hogy a másik szabadon merülhessen a mélybe.

Várj, fölkaplak! Milyen könnyű vagy és finom!
Ha így tartalak, sosem fárad el a karom!
Nézd, így, kinyújtott karral tartalak, jó messzire magamtól, be ne mocskoljalak...
Ki hitte volna, hogy vonzalak...
Te kedves, te!
De én úgy vágyakoztam utánad reggel-este!
Nézd, ezt a kunyhót eszkabáltam itt,
de most építek másikat, nem ilyen csúnyát és kicsit....

ma is bennem alszol el.

ma is velem alszol el.

üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass

ma is velem alszol el.

ma is velem alszol el.

ma is veled.

Wall

It's all about accepting who you are.       

ma is veled alszom el.

ma is veled alszom el.

ma is veled alszom el.

ma is veled alszom el.

búcsúbaugrás

Memorizálódik. A betonba köt.
Megmunkált kapcsolatunk cicomált,
édes múltjától undorodom.
Udvarodon, úgy dalolom,
mondom. Engedd el őket.
Hagyd, hogy élvezzelek téged.
Kérlek add vissza magad
nélkülük.
Baszodj meg, ha neked,
nektek aranyból, sárból
gyártott jövőtök bántani fog.
Foghatatlan formálódik,
kétséggödörbe ejt.
Elejt.
Nem fog.
Nem kellek. Neki nem.
Öt percre emel, elemel.
Elejt.
Kétséggödörbe ejt.

Radnóti Miklós: Szakítottunk

Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugye-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyárt
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.