Vízben szomjazunk

 A kapcsolatok ajándéka és felelőssége az, hogy válthatjuk egymást a mosogatásban és a zsalutáblák behajtásában, és ezáltal megadjuk a lehetőséget a másiknak, hogy ő is kereshesse Istent anélkül, hogy közben a vacsora miatt kelljen aggódnia. Miközben az egyik magába néz, a másiknak kell törődnie a külvilággal.
  Nagyon szép példa erre az, ahogyan a gyöngyhalászok párban kutatják a mélységet. Búvárpalack vagy nyomásszabályzó nélkül dolgoznak. Az egyikük a felszínen várakozik és vigyáz a másikhoz rögzített kötelekre, aki közben lent kutatja a homokot a kincsek felfedezésének reményében.
  A férfi bejárja a tengerfeneket, figyeli a levelek ringását, és ő is köztük lebeg, amíg a nő meg nem rángatja a kötelet. Emelkedés közben lenyeli a kevéske maradék levegőt. A fedélzeten órákig beszélgetnek a láttottakról, és dörzsölgetik a durva természetes gyöngyöt. Másnap reggel pedig a nő merül le a fenékre, hogy megtöltse a kosarukat, és  aférfi méri az időt, miközben a kezében vigyázva tartja a másikra rögzített köteleket.
  Ezek a gyöngyhalászok ilyen egyszerűen mutatják meg nekünk az együttes munkát és a bizalom csodáját. Váltogatnunk kell egymást: akárki legyen is a felszínen, neki kell figyelnie, hogy mennyi az idő, mennyi levegő maradt még, hogy a másik szabadon merülhessen a mélybe.